2025-02-21
Egyszerre része lettem – bár nagyon parányi – a mindenségnek.
(Bill így látja, 225. old.)
Amikor bekerültem az AA-ba, úgy döntöttem, hogy „ezek” kedves emberek, egy kicsit talán naivak, túl barátságosak, de alapvetően jóravaló, őszinte népek(akikhez semmi közöm). Láttam „őket” a gyűléseken, végül is ez volt az a hely, ahol „ezek” előfordultak. Kezet ráztam „velük”, és amikor kiléptem az ajtón, elfelejtettem „őket”. Aztán egy szép napon a Felsőbb Erőm, akiben akkoriban még nem hittem, úgy döntött, hogy az AA-n kívüli közösségi eseményen kell részt vennem, amelyben történetesen számos AA-tag is szerepet vállalt. együtt dolgoztunk, megismertem őket mint embereket, tisztelni, sőt kedvelni kezdtem „ezeket”, és korábbi önmagam ellenére élveztem a társaságukat. Vonzani kezdett, ahogyan ők alkalmazták a programot a mindennapi életben – és nem csupán a gyűléseken történő hozzászólásaikban – , és vágytam mindarra, amivel ők rendelkeznek. Az „ők”-ből hirtelen „mi” lett. Azóta nem ittam egyetlen kortyot se.